A '90-es évek erős évtized volt a moziban. Az évtizednek voltak jellegzetes stílusjegyei, témái és nem utolsó sorban filmes forradalmai. A Ponyvaregény önmagába foglalja az első két állítást és a harmadik állításnak ez a film volt az egyik legjelentősebb alkotása. Úgy gondolom, hogy ha egy mozgóképet filmes forradalomként emlegetünk, akkor ez megkerülhetetlenné teszi, de a minőséget még nem biztosítja.

   A film története több szálon fut, van egy szálunk amelyben Vincent Vega és Jules Winnfield visszaszereznek egy rejtélyes táskát Marcelus Wallacenak, a főnöküknek, van egy másik szálunk ahol pedig egy bokszolót figyelhetünk meg amint Wallace átvágását tervezi és kivitelezi. A harmadik szál pedig elsőre teljesen oda nem illőnek tűnik, merthogy az utolsó szálon két piti tolvaj éttermi rablását követhetjük nyomon. A különböző szálak a film végére valamilyen kapocs segítségével összefornak.

   A Ponyvaregény olyan mint egy nagyon jó szex, egy ismeretlen bombázóval. Oltári és csak is pozitívan tudok róla értekezni, de mégis messze elmarad attól mintha a szerelmemmel szeretkeztem volna. Vagyis a filmnek nincs mélysége. Talán ez az egyetlen hiányossága, azon kívül a legjobbak közt teljesít. Nézzük először is a forgatókönyvet, ami a legjobbak közül való. A titka pedig a cselekmény és az idősíkok összezilálása, amelyre ezelőtt, együtt nem volt példa. Ez egy igazi ínyencfalattá teszi a filmet. Emellett az egésznek van egy egyedi és egészen forradalmi stílusa, ami a mára már szállóigévé vállt, remek beszólásokat durrogtató, szabadszájú, tökös karaktereken túl a hozzállásban keresendő.

Mivelhogy itt egy kőkemény PC ellenes hozzáállás figyelhető meg, ami a számomra talán a legfontosabb és legforradalmibb dolog a filmbe. Ezzel egy nagyon fontos civilizációs tettet vitt véghez Tarantino. A közel két és fél órás játékidő hemzseg a popkultúrális utalásoktól, akár csak a PC ellenes megnyílvánulásoktól. Az elején említettem az évtized jellegzetes stílusjegyeit, itt ez leginkább a fekete humor és a vér használatában valósul meg, ami mellesleg nagyon színvonalas. A filmet sokan nem kedvelik, ez a szétziláltság és a felszínesség miatt van valószínüleg, mert a Ponyvaregény egyébként nagyon nézőbarát. Példátlanul magas szinten keverték a magas és a tömegkultúrát a filmbe, ezzel elérték, hogy egy művészfilmekre járó sznob és egy falusi suttyó is élvezhesse a filmet.

Ha Tarantino művészetét akarjuk elemezni, megkerülhetetlen, hogy megemlítsük a mesélési technikáját. Ez már az első filmjébe is nagyon emlékezetes volt, de itt még tovább viszi, mert nemcsak azzal durrantott nagyot, hogy visszautaló párbeszédeivel, jeleneteivel megismertette velünk a karakterek és a cselekmény háttértörténetét, kibontakozását, hanem itt a szabad meséléssel, a bármikor bármi megtörténhet technológiával is. A moralizálás hiánya pedig első filmje után itt is megmaradt, a párbeszédeivel, jeleneteivel folyamatossan a valóságot akarja visszaadni, moralizálás nélkül. A film utolsó monológja kilóg a sorból, ott már kicsit mélyebbre ereszkedünk, a rendező képes is minket ezzel néhány másodpercre elgondolkodtatni. A monológhoz kapcsolódóan, az utolsó jelenet azért is fontos, mert ott igazán jól kibontakozik a karakterek közti kapcsolat, a közöttük lévő különbségek. Igaz, ez már korábbi jelenetekben is érzékelhető volt, de itt éri el a csúcspontot, ez az egyébként már az első filmjébe is alkalmazott filmes technika. Ha mondanivalóról akarunk beszélni ez a film esetében, akkor leginkább azt mondhatjuk, hogy az erőszakról szól és annak értelmetlenségéről, mert a több szálat összefűzve bebizonyítja, az erőszak erőszakot szűl, mégis ott van bennünk és nap mint nap műveljük, különböző indíttatásokból, a nagy pályásoktól kezdve az egészen kis egyszerű átlagemberekig. A színészek alkalmazkodnak a filmhez, óriásit alakítanak, de mindennemű mélység nélkül. A technikai megvalósítás a kevés pénz ellenére helytálló.

Érdekesség, hogy Tarantino több jelenetben tiszteleg a példaképei előtt, emellett pedig sok jelenetben történnek, akár kis dolgok is "okkal", egy újranézés esetén ezeket remek dolog levadászgatni.

   Összességében egy nagyon kellemes és szórakoztató kis ínyencfalattal gazdagodtam, de semmifajta mélységet, vagy bensőséges kapcsolatot nem kaptam tőle. A véleményem ennek ellenére egyértelműen a pozitív irányba billen.

7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.